Ilyennincs

Putyin a kőkorszakba bombázza vissza az ISIS-t az orosz utasszállító miatt

Oroszország megkétszerezte a légicsapásait az elmúlt néhány napban, amikor kiderült, hogy a terrorszervezet robbantotta fel a nemrég lezuhant orosz utasszállítót.

A napokban kiderült: terroristák robbantották fel Egyiptomban az orosz utasszállítót. Oroszország azonnal reagált, megkétszerezték az Iszlám Állam elleni légicsapásokat. Az orosz gépek a támadás első huszonnégy órában 82 bevetést teljesítettek Szíriában és 140 célpontot semmisítettek meg, és az orosz állam már az űrből is figyeli az Iszlám Államot – A szíriai hadműveletekbe 10 felderítő műholdat is bevontak, jelentette be Valerij Geraszimov vezérkari főnök.

A döntés azután született meg, hogy a belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat ellátó Szövetségi Biztonsági Szolgálat az Egyiptomból felszállt orosz Airbus A321-es utasszállító repülőgép katasztrófáját terrorcselekménynek minősítette. Az Iszlám Állam már korábban is magára vállalta az orosz utasszállító felrobbantását.

A videó az egyik légicsapást mutatja be a tizenkettő közül, amit hajnali öt és fél hat között hajtottak végre Rakka tartományban.

forrás

A legbrutálisabb hullámvasút, amire fel sem mernénk ülni. Ha megézed a videót, te is leizzadsz!
Állandóan bántották a fiút a fülei miatt, figyeld mit léptek erre a szülők!
15 hihetetlen kép, amely megmutatja, mennyit is változott a világ az elmúlt 100 évben
Lekapcsolták a gépekről a kislányukat, de figyeld mi történt, amikor megcsókolták a homlokát!
18 ember, akinek sürgősen szüksége lenne egy tükörre... Mégis mit gondoltak, amikor kiléptek az ajtón?!
11 egyszerű dolog, amit eddig teljesen rosszul csináltál
Így kell lekoptatni egy nyomulós balféket!
Anyukák a jeles bizonyítványokat büszkén mutogatjátok? Na ezt figyeljétek !
Képek, amik miatt nem bírunk megbízni senkiben és semmiben
A 22 legmenőbb nagypapa, akit valaha láttál!
20 szörnyű anya, akinek a szelfizés fontosabb mint a gyereke
22 kép, ami megmutatja, hogy a gének valami elképesztő dolgokra képesek!