Ilyennincs

A hűtlen barátnő azt hitte, ajándékot kap, de erre nem számított!

Na erre mondják, hogy ISZONYATOSAN ciki. Nagyon megérdemelte a lány. És a legszebb, hogy az utókor számára is rögzítve lett, így bárki láthatja a lány életének legkellemetlenebb pillanatát. :)

A lány azt hitte, hogy kap valami szép ajándékot a barátjától, de miután kinyitotta a szemét, az a fiú ült mellette, akivel viszonya volt a fiú háta mögött. El tudjuk képzelni, mennyire iszonyatosan kellemetlen lehetett ez a lánynak.

A lány barátja rájött, hogy bekerült a képbe egy harmadik fél, szóval felhívta a másik srácot, és áthívta magukhoz.A két fiú összefogott, mert rájöttek, hogy az igazi ellenség nem a másik, hanem bizony a lány. Aki hűtlen, meg is érdemli az ilyen helyzeteket, a megcsalásra nincs bocsánat. És ez sokkal nagyobb visszavágás, mintha mondjuk üvöltöznének a lánnyal. Azóta ezerszer is megbánta, hogy így átverte mindkét fiút, és a barátjával nem szakított akkor, amikor kellett volna. Legalább reméljük, hogy megbánta…

Egy román lap jól megmondta a véleményét a magyar csapatról!
Minden nap lefotózta felesége küzdelmét a rákkal a fotós. Az utolsó képekre nincsenek szavak.
Még a pap is elsírta magát az apuka meglepetésétől!
12 tökéletesen eltalált rajz a nők mindennapos küzdelmeiről
Elrontott tetoválások, amiket zseniális módon sikerült kijavítani!
22 szívszorító fotó a környezetszennyezésről, amik felnyitják a szemedet!
21 zseniális rajz, amelyen megelevenedik a magyar rögvalóság
Igazi nő vagy, ha ebből a 30 tulajdonságból legalább húsz jellemző rád!
Nagyon figyelj erre a történetre, mert nem babra megy a játék...
Íme a "normális" Barbie baba, narancsbőrrel, normális testalkattal és egyéb 'hibákkal'!
Ez az 59 éves modell nagymama úgy néz ki, hogy azt még te is megirigyled!
Egy magyar boncmester kegyetlenül őszinte vallomása. Sokkoló mondatok...